Dokkoló Dokumentációs Központok

    Dokkolóink közül az első 1998-ban Szegeden alakult meg. Később Kecskeméten 2000-ben majd ezt követően 2001-ben Budapesten is nyílt egy-egy irodánk. Így a Dokkoló Dokumentációs Központok az országban egyedülállóan Budapest - Kecskemét - Szeged tengelyen helyezkednek el. Az egyes városokban a megközelíthetőségünk tömegközlekedéssel, gépkocsival, kerékpárral, gyalogosan egyaránt könnyű. Budapesten és Kecskeméten ügyfeleink az irodaház előtti parkolókban ingyenesen parkolhatnak, Szegeden az irodaházhoz tartozó magánparkolót használhatják ügyfeleink, vagy a környező utcákban a SZEPARK parkolási rendszer kék-sárga zónájára érvényes előre megváltott jeggyel, vagy sms parkolással lehet megállni.

    Az elmúlt években folyamatosan mértük fel az igényeket, kerestük a megfelelő gépparkot, hogy az egyre növekvő megrendeléseknek gondtalanul eleget tegyünk. Dokkolóinkban gépparkunk, eszközeink értéke megközelíti a 70 mFt-ot. Berendezéseinkkel rövid határidejű, és nagy mennyiségű megrendelések teljesítésére egyaránt lehetőség van. A megrendelések kezelésében jól felkészített, és az elmúlt időszakban nagy tapasztalatokra szert tett munkatársak segédkeznek.

     Elhivatottságunk a környezetvédelem jegyében jelentős, a saját gyártású dossziék, csomagolóanyagok, kiadványok újrahasznosított, környezetbarát alapanyagokból készülnek. Február óta A4 és A3-as másolás/nyomtatási feladatokat  100%-ban újrahasznosítással készített papírokra végezzük (tipusa: Recyconomic). A munkánk során az esetlegesen felhalmozódott papírhulladék megsemmisítésre kerül, melyből újságpapír vagy csomagolóanyag készül papírgyárakban...


Posztervászon!

Különlegességként rendelje meg posztereit, nagyméretű képeit vászonra! Az így előállított nyomat festővászonra készült művészi hatást kelt, legyen az tájkép, családi fotó, vagy festmény replika. Nyomataink kültéri kihelyezésre is alkalmasak, így akár megnyitóra, rendezvényekre is elkészíttetheti figyelemfelhívó plakátját.

Bevezetési akciónkban a vászon-nyomtatást kiemelkedően kedvező áron kínáljuk ügyfeleinknek az év végéig!

Bővebben az akcióról...

Spirálkötés

Válasszon Dokkolóinkban műanyag és fém spirálozást! A kötési forma az A4-es lap rövid és hosszú oldalán is egyaránt lehetséges. Használja ki a műanyag spirálkötés könnyű lapoz-hatóságát, cserélhetőségének előnyét, és a fém spirálkötés megbízható tartósságát.

Bővebben az akcióról...

 

Cím:

Telefon:
Mobil:           
E-mail:
Nyitva tartás: 

1095 Budapest, Mester u. 87. (KÉSZ Mester Udvarház)
1 / 476-65-90

30 / 803-75-90
bp@dokkolo.hu
hétfő-péntek 8.00-17.00

 

 

Cím:

Telefon:
Mobil:           
E-mail:

Nyitva tartás: 

6722 Szeged, Gutenberg u. 25-27.
62 / 566-680

30 / 803-76-80
szeged@dokkolo.hu ill. dokkolo@kesz.hu
hétfő-péntek 8.00-17.00

 

Cím:
Telefon:
Mobil:           
E-mail:
Nyitva tartás: 

6000 Kecskemét, Izsáki út 6.
76 / 515-379 v. 76 / 950-403

+36-30 / 269-33-49
kkmet@dokkolo.hu
hétfő-péntek 8.00-17.00